A hagyományos vízmérők felépítése általában három részre oszlik: tok, tok és hüvely. A víz belép a gyűrű alakú térbe a ház alsó részén a vízbemeneti nyílástól, és beleütközik a járókerékbe, így a járókerék forog, és a számláló vezet.
Érdemes megemlíteni, hogy a hagyományos mechanikus vízmérő tárcsák olvasása ügyes. Olvassa a magas mutatótól az alacsony végpontig, azaz olvassa le az × 1000 jelzőtárcsa aljától felfelé az óramutató járásával megegyező irányban. Különösen, ha a több ezer, száz és tíz mutató két szám között van, ügyeljen a két szomszédos mutató közötti kapcsolatra. Amint az ábrán látható, a „× 1” mutatója 6 és 7 között van, ami nagyon közel van a 6.hoz. A 6. vagy a 7. olvasása attól függ, hogy a × 0,1 tárcsa mutatója közel van-e 0-hoz. Látjuk, hogy a A × 0,1 tárcsa mutatója 1 és 2 között van, ami azt jelenti, hogy még nincs meghúzódás, tehát az egység mutatónak 7 helyett a 6-at kell olvasnia. Ha a × 0,1 tárcsa mutatója 9 és 0 között van, akkor az is olvasható 5.
A hagyományos vízmérők egyszerű felépítésűek és olcsók, de a külső környezet könnyen befolyásolja őket. Különösen a szabadban felszerelt mechanikus vízmérők nagyon érzékenyek a sérülésekre olyan területeken, ahol a hőmérséklet télen nulla alatt van. Egyes területeken, ahol a hőmérséklet rendkívül alacsony, a nagyméretű vízmérők megsérülnek, ami nehézségeket okoz a lakosok számára a vízfelhasználásban. A helyzetre reagálva új termékeket fejlesztettünk ki, például ultrahangos vízmérőket stb. A jövőbeni cikkekben ezeket a vízmérőket részletesen bevezetjük.